Egy ideje furcsa gondolatok járnak a fejemben. Na ja, sose voltam "normális" .. mondhatnák akik valóban ismernek...nade tényleg foglalkoztat egy ideje, hogy miért van az, hogy ugyanaz a fajta növény (és most feltételezzük, hogy mind egyformán egészséges és nagyjából megegyező állapotban került be otthonunkba) az egyik embernél vidáman éldegél és gyönyörű, míg másiknál vegetál vagy meghal?
Itt megjegyezném, hogy mivel ma már a beszerezhető és rendelkezésre álló (=legtöbb kertészeti boltban, szakáruházban megvásárolható) szobanövények fajtája több ezerre rúg, nyilván vannak valóban extra igényűek is, amik egy átlagos lakásban / házban eleve halálra vannak ítélve, ha más nem főleg az alacsony páratartalom miatt. Én elsősorban a "gyakoribb" / ismertebb" (úgyis mondhatnám a mi éghajlatunkon könnyebben megélő) szobanövényekre gondolok most, amikből szintén bőséges a fajtaválaszték.
A kézenfekvő és "tudományos" válasz természetesen az, hogy az egyik ember "ért hozzá", jól bánik vele, vagyis megadja a növénynek minden alapvető szükségletét a lehető legmagasabb szinten -vagyis megfelelő fényviszonyokat biztosít neki, megfelelően öntözi, tápoldatozza, megteremti a szükséges páratartalmat, időben észreveszi az esetleges kártevőket stb.- míg a másik ember nem ért hozzá, nem adja meg a növénynek ami a "boldog élethez" kell, ezért az előbb-utóbb feladja a küzdelmet és meghal.
Idevág még az az elképzelés is, hogy bizony vannak "kényes", "hisztis" növények, akiknek nem egyszerű a kedvükben járni, túl igényesek, tehát nem is érdemes próbálkozni velük, úgyis csak kidobott pénz, előbb-utóbb a kukában végzi.
És mi van azokkal az állítólag "túl igényes", nehezen tartható növényekkel, akik Gizi néninél mégis gyönyörűen pompáznak? Gizi néni szerint ő nem csinál velük semmi különöset, "csak" locsolja, átülteti ha kell, megfelelően világos helyre rakja és "mellesleg" nagyon szereti őket , olykor beszélget is velük.
Anita viszont ugyanezt a növényt, bár van bőven tapasztalata és nagyjából szerelmes a szobanövényekbe..(illetve várjunk csak! Anita sem szeret egyformán minden szobanövényt..neki is vannak kedvencei és olyanok is, akik nála sem boldogok..Erre még visszatérek!*)..mégis majdnem vagy teljesen kinyírja.
De ide sorolhatóak azok a köztudatban "igénytelen növények" is, akik rövid idő alatt megmurdálnak egy lelkes növénytulajdonos kezei között. "De hiszen teljesen igénytelen! Miért nem jó akkor neki nálam?" kérdezhetné az illető. Miközben a sokkal igényesebbnek mondott meg még virágzik is amikor eljön az ideje.
Ezeken a kérdéseken töprengtem, miközben a saját növényeimet gondoztam, nézegettem és fotóztam.
Mert -ha eddig nem volt egyértelmű most bevallom- bizony nálam is halnak meg olykor növények..és én is kisebb kudarcként élem meg az elvesztésüket. Aztán lassan elkezdtem elfogadni a tényt, hogy nem érezheti magát jól nálam sem minden növény és vannak akikkel nem fogok többet próbálkozni. Igyekszem persze megteremteni az ideális körülményeket minden növényemnek, de ha nagyon nehezen megy, elbúcsúzom tőle. Inkább azokra koncentrálok akikkel jó együtt lenni, kisebb zökkenőktől eltekintve (néhány kártevő, időnként hulló, / sárguló / barnuló levelek, ferdén növő ágak, hajtások) könnyű együttélni és örömmel (nem pedig bosszúsággal, hogy "de miért nem?") tölt el a velük töltött idő.
*Itt térek vissza a fent elkezdett gondolatmenethez, hogy azt mondja Anita sem szeret egyformán minden növényt, van nagyon sok amit eszébe sem jutna tartani, hiába zengenek róla mások ódákat vagy szerelmesek belé.
Továbbmegyek. "Téli álmot alvó" növénykéimet nézegetve az is eszembe jutott, hogy egyszerűen nem minden növény való mindenkinek. Nincs az a növény ami mindenkinél jól érzi magát és mindig gyönyörű! Nincs olyan, hogy "ideális" növény. Ráadásul így télen sok szobanövényem igencsak gyatrán néz ki tavaszi- nyári pompájához képest, tehát olyan sincs, hogy egy növény mindig gyönyörű és csak tökéletes zöld levelek díszítik. Sőt! Én úgy érzem, ha szeretnénk az adott növényt megtartani, akkor el kell fogadni, hogy neki is vannak "rosszabb periódusai" (rosszul néz ki na..) és tavasszal újraéled ő is.
Ilyenek a "mentettkéim" is. Ahonnan hoztam őket nagyon rosszak voltak a körülmények, én igyekszem megadni nekik a tőlem telhető legjobbat DE közülük is vannak olyanok akiket jobban szeretek, közelebb állnak a szívemhez, míg másoknak idővel új otthont fogok keresni.
És persze vannak a nagyon ritka kivételek, a "csodák"... amikor beleszeretsz egy növénybe, a tiéd lesz, bár sokan próbálnak lebeszélni róla, mondván "másnál sem maradt meg sokáig", "keress inkább egy egyszerűbbe(n gondozható)t!".
Ti mégis sokáig zökkenőmentesen éltek együtt, majd hirtelennek tűnő módon - bár ha egészen őszinte akarsz lenni magadhoz, apró jelei voltak, de nem foglalkoztál velük, nem fordítottál AKKOR kellő figyelmet rá- elpusztul. És te annyira megszeretted és az életed részévé vált, hogy beszerzel egy másikat (itt akár folytonosság is feltételezhető 😉) és nem adod fel, újra nekifogsz és tudod, hogy ezúttal jobban fogod csinálni és több energiát fordítasz rá. Pedig másnak nem sikerült.
🍀Én "csak" azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg, és ha már megvannak becsülje meg azokat a növényeket, akikkel békében és harmóniában tud együtt élni az otthonában!
Új mottóm: "Szobanövénykertészkedés szívvel-lélekkel".🍀
Mindkettőben szívesen segítek 2025-ben is, keressetek bizalommal!
Ui: a szöveget figyelmesen olvasva bárminemű analógia felfedezése NEM a véletlen műve. 😉💚